Az apadás megindulásával a vízügy elkezdte a vízpótlást a kezelésében lévő állami területeken. A magántulajdonban lévő földeken ez csak a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.
Azt írták, a nem állami területeken folyamatosan zajlanak a tárgyalások a tulajdonosokkal a hozzájárulásról.
A tájékoztatás szerint a csütörtökön érkező front további esőt és jó néhány fokos lehűlést okoz, de ez már nem befolyásolja az árhullám levonulását.
„Hangsúlyoznunk kell, hogy a laikus véleményekkel szemben áradás közben, tehát az árvíz ideje alatt csak korlátozottan és akkor van mód a víz visszatartására, ha már látjuk az árhullám végét. Minden más veszélyeztetné a biztonságot” – közölték.
Hozzátették, ahol megtörtént a dunai árhullám tetőzése, ott már zajlik is a vízpótlás, például a Szigetközben, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ágban, és a Tolna vármegyei holtágakban.
A főigazgatóság kitért arra is, hogy a Lajta vízszintje Mosonmagyaróvárnál valószínűsíthetően szerdán az I. fok alá csökken, és nem érte el az I. fokú készültségi szintet a Rába vízállása sem Győrnél.
Tudatták, a Duna Paks feletti szakaszán már mindenhol a fokozatok szintje alatt állnak a vízmércék, Pakson várhatóan a mai nap során az I., míg Baján és Mohácson holnapra a II. fok szintje alá süllyed a folyó vízszintje.