Híreink
Legfrissebb híreink
Szerdán a holokausztra emlékeznek Makón
április 15, 2025
Április 16-án várják a megemlékezőket több helyszínen Makón. A zsinagóga 9-16 óra között tart nyitva, fél 5-kor séta indul a zsidó emlékjelhez, útközben pedig megkoszorúzzák Dr. Kecskeméti Ármin emléktábláját. Az emlékjelnél 17 órakor Farkas Éva Erzsébet polgármester tart köszöntőt, majd Gonda Júlia, ny. pedagógus mond emlékező beszédet. 18 órakor a Hagymaházban lesz filmvetítés.
View More
Vádat emeltek a magyarcsanádi rablók ellen
április 15, 2025
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három személlyel – egy férfival, annak lányával és élettársával – szemben, akik tavaly ősszel Magyarcsanádon kiraboltak egy egyedül élő, idős asszonyt. A vádirat szerint a vádlottak 2024. szeptember 28-án, kora délután arcukat kendőkkel eltakarva, kezükre zoknikat húzva törtek rá az idős sértettre, aki otthonában éppen vasalt. A szobából a folyósóra lökdösték, rugdosni, pofozni kezdték, és az értékeit követelték tőle. A házat átkutatva egy pénzkazettában készpénzt találtak, amit magukhoz vettek valamint a sértett füléből az arany fülbevalóját is kitépték. Azért, hogy a sértett ne tudja a rendőrséget hívni, magukkal vitték a mobiltelefonját. Távozásukkor a házat kívülről rázárták az idős nőre, ő azonban egy pótkulccsal ki tudta magát szabadítani, és segítséget tudott kérni. A vádlottakat a járási ügyészség társtettesként elkövetett rablás minősített esetével valamint személyi szabadság megsértésének kísérletével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásában lévő terheltek bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.
View More
Második lett a makói Keri kisfilmje
április 14, 2025
Tavaly rendezték meg első alkalommal a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum oktatási intézményeibe járó diákok számára a Kreaday Marketing Versenyt, azzal a szándékkal, hogy őket is bevonják a pályaorientációba, méghozzá úgy, hogy készítsenek egy egyperces videót, mely bemutatja az iskolájukat. Az idén a hét intézményből összesen tizenöt csapat vett részt a Kreaday-en, melynek a záróeseményét csütörtökön tartották a hódmezővásárhelyi Kultik Moziban. A pályaműveket a diákok feltöltötték a különféle közösségi oldalakra és az azokra érkező kattintások, like-ok száma, valamint a szakmai zsűri értékelése alapján született meg az eredmény - ismertette Ambrus Norbert, a Centrum kancellárja. A 2025. évi Kreaday Marketing Verseny első helyén a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium SághyGuru nevű csapata – Szólik Vivien, Bottyán Johanna és Szabó Marcell végzett. Második lett a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégiumból érkező csapat (Szabó Hanna, Kovács Zorka és Garai Gergő Zoltán), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Gundl Albert, Pintér Zoltán és Zsurka Dávid alkotta HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum egyes számú csapata állhatott. A Keri Kreátorok, vagyis a makói Návay iskola csapata szerezte meg a második helyet. Garai Gergő Zoltán, aki informatikát tanul a Keriben elmondta: tizenöten szerepeltek ebben a rövid kis alkotásban, nem volt egyszerű dolog összehozni, de végül sikerrel jártak. A Keriben oktatott szakmák kerültek terítékre, így például egy jelenet a festőknél játszódik, egy másik pedig arról szól, hogy elfüstöl egy számítógép és rendbe teszik, a pénzügyesekre pedig gengszterek törnek rá, de nem járnak sikerrel. A Centrum és a DUE, vagyis a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete együttműködésének köszönhetően a Kreaday Marketing Verseny első három helyezett csapata a nyáron részt vehet egy 9 napos médiatáborban.
View More
Csütörtökön kezdődnek a húsvéti programok Makón
április 14, 2025
Három napon várják az érdeklődőket a húsvéti programokra Makón. Csütörtökön, szombaton és hétfőn érdekes programokon vehetnek részt kicsik és nagyok. Csütörtökön délelőtt a múzeum udvarán, a skanzenben lesz táncház, állatsimogató, kézműves foglalkozások, tojáskeresés, locsolóvers mondó verseny. Szombat délután hasonló programok lesznek, ezúttal a Makovecz téren, húsvét hétfőn ebéd után pedig a Maros-parton ugrálóvár, arcfestés, tojáskeresés várja a kicsiket.
View More
Gyertyát gyújtottak az elküldött makói egészségügyi dolgozókért
április 13, 2025
Politikamentes rendezvényt hirdettek szombat estére a Hódmezővásárhelyi - Makói Egészségügyi Ellátó Központ makói tagintézményéhez. Beszédek nem hangzottak el és körülbelül 200-an fejezték ki szolidaritásukat a makói kórház betegeiért és orvosaiért. Márciusban több orvost is kirúgtak a makói kórházból, miután gyanúsítottak lettek az országos ortopédiai cipős csalás ügyben. Bár csak gyanúsítottak, az egészségügyi törvény értelmében már ez is elég, hogy kirúgják őket, ez így is történt. A hétvégi esemény célja az volt, hogy a jelenlévők gyertyagyújtással fejezzék ki szolidaritásukat az ellátatlan betegekért és az ártatlanság vélelme nélkül elbocsátott orvosokért. Egy, a kerítésre feltűzött papírlapra azt írták: szülészet-nőgyógyászat, pszichiátria, sebészet, mozgásszervi rehabilitáció 2020-2025.
View More
Sándorfalván kapott ki a Makó FC
április 13, 2025
Folytatódtak a felsőházi küzdelmek a vármegyei első osztályú bajnokságban. Sajnos a makóiak ezúttal sem tudtak nyerni. Érdekesség, hogy a Sándorfalvában több egykori makói labdarúgó is pályára lépett. Sándorfalva SK I. - Makó FC 1-0 (0-0) Vármegyei I. osztály felsőház, 3. forduló. Vezette: Kiss Dávid (Mucsi, Dobó) Sándorfalva: Sági - Buzai, Borgulya, Babolek (Tóth L. 91'), Varga R., Juhász J., Vajna, Bitó (Oláh 81'), Budai (Bánóczki 46'), Széll, Gyuga. Makó: Szalkai - Beregszászi, Borbély Sz., Vas, Kardos, Frank, Beke, Pepó, László (Olasz 61'), Dancsó, Miletic (Czebe 71'). Gsz.: Bitó 63'. Sárga: Babolek 58', Juhász 59', Bánóczki 80', ill. Vas 61'.
View More
Földrengés volt szombat reggel, Makón is érezhettük
április 12, 2025
Szombat reggel 3,3 magnitúdójú földrengés volt a magyar-szerb-román hármashatár közelében - közölte HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma és a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint 7:09 perckor történt a földrengés. A magyar lakosság az epicentrum közelében érezte a rengést, amellyel kapcsolatban az obszervatórium eddig Makóról és Kübekházáról kapott bejelentést. A katasztrófavédelem közlése szerint a földrengés a magyar határtól 20 kilométerre Romániában volt, és ügyeletükre eddig anyagi károkról nem érkezett jelzés.
View More
Két autó ütközött az M43-ason
április 12, 2025
Összeütközött két autó az M43-ason szombat reggel. Maroslelénél, a Csanádpalota felé vezető oldalon történt a baleset. Karambolozott két személyautó az M43-as autópálya 23-as kilométerénél, a Csanádpalota felé vezető oldalon, Maroslele térségében. A makói hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A társhatóságok is a helyszínre érkeztek - közölte a katasztrófavédelem nem sokkal reggel 7 után.
View More
Bejelentették a Hagymafesztivál első fellépőjét
április 11, 2025
Eljött az idő, hogy nem hagyhatjuk mostmár fellépő nélkül a Hagymafesztivál oldalát sem - így konferálták fel a fesztivál Facebook oldalán az első ismert fellépőt. A 2025-ös Hagymafesztivál első fellépője nem más, mint a hazai rockzene megkerülhetetlen formációja, a Republic. Több generáció énekli velük együtt a slágereket, és idén ők hozzák el nekünk a legnagyobb dalokat – élőben, méghozzá 2025. szeptember 14-én 19 órakor. Hamarosan további neveket is bejelentenek és természetesen idén is ingyenes lesz valamennyi program.
View More
Hivatali visszaélés miatt nyomoznak a kiszombori szórólapok ügyében
április 11, 2025
Hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoz a Csongrád-Csanád vármegye Rendőr-főkapitányság a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kört lejárató szórólapok ügyében – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész, Vadai Ágnes képviselőnek küldött válaszából, vette észre a Telex. Mint azt megírtuk, Farkas János, magyarcsanádi polgármester azzal támadta a 20 kilométerrel arrébb működő, kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kört, hogy politikai tevékenységet folytatnak, miközben többek között kormányzati támogatásból működnek. Kiderült, hogy magyarcsanádi közmunkások terítették a szórólapokat, akiket önkormányzati kisbusszal szállítottak át a településre. Elmondása szerint a közmunkások szabadságon voltak ekkor, de amúgy is mindegy, hogy közmunkások voltak, ez szerinte nem függ össze az üggyel. Később megjelent ugyanez a szórólap már a Fidesz logójával. Poltnak Vadai Ágnes országgyűlési képviselő tett fel írásbeli kérdést, amiben arra kérdezett rá, hogy követett-e el jogsértést Farkas János azzal, hogy a közmunkásokat munkaidejük alatt átvitte a kisbusszal a szomszéd faluba, és ott kiadta nekik a szórólaposztás feladatát. Polt nem említi név szerint Farkast, de azt elismerte, hogy a vármegyei rendőrség nyomoz, további tájékoztatást ők adhatnak, így a kérdést nekik továbbítja.
View More