Közlekedésbiztonsági programot rendeztek pénteken a Szikszai György Református Általános Iskolában a rendőrség és a polgárőrség közreműködésével.
A Közlekedéstudományi Intézet által finanszírozott programra 7. és 8. osztályos tanulók vettek részt. Délelőtt egy előadás volt, délután pedig a polgárőrség és a rendőrség vezetésével az iskola udvarán egy Kresz-pályát alakítottak ki. Ráadásul ennek az országos programsorozatnak az első állomása volt ez a makói.
Kelemen András intézményegység vezető elmondása szerint örültek a lehetőségnek, hogy náluk kezdődhetett el a programsorozat, ugyanis fontosnak tartják, hogy a gyermekek biztonságosan érkezzenek meg az iskolába és úgy is menjenek haza.
A Marosmenti Polgárőr Egyesület szakmai alelnöke, Oláh Sándor azt emelte ki, hogy ebben a közlekedésbiztonsági programsorozatban a polgárőrség vállalta a szervező szerepet. Mivel folyamatosan kapcsolatban vannak a rendőrséggel, ezért csatlakoztak ők is.
A program végeztével – a hasznos tudás mellett, – láthatósági mellényt, kerékpáros lámpákat, valamint csokoládét és üdítőt kaptak a Szikszais tanulók.