Gombavató bált rendezett a Makói József Attila Gimnázium

A JAG-ban hagyomány, hogy a végzősök szalag helyett zöld gombot kapnak, a sikeres érettségi után pedig sárgát. Péntek este a zöldet kapták meg és az iskola öt év után rendezett ismét nagyszabású bált, vagyis műsorral és vacsorával egybekötve.

Ünnepi köszöntőjében Varga Bálint igazgatóhelyettes arról beszélt, a gombavató motívuma az idő és az óra. Így a diákok a beosztások, az órarendek sorozataként elértek a gombavatóhoz, ezt követően pedig már az érettségiig számolhatják az időt.

Ennek kapcsán elmondta, középszinten összesen 113 előrehozott érettségit tettek a tanulóik, átlagosan 83,4 százalékos eredménnyel. Ezen kívül 34 emelt szintű érettségit is tettek, ezek átlaga 82,1 százalék.

Az igazgatóhelyettes szerint a gimnáziumi képzést nem lehet elavultnak nevezni, mert a tudás nem avulhat el. Sőt, az iskola alma materében lévő sikeres öregdiákok, így orvosok, kutatók, elvárják, hogy az intézmény biztosítsa az eredményes életpályát.

Scroll to Top