Egy éjszaka a JUGYU-ban címmel először rendeztek ilyen pályaorientációs napot a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában csütörtökön. A különleges alkalomra 7. és 8. osztályos diákokat vártak.
Óriási várakozással és izgalommal készültünk és sok programot kínálunk a vendégeinknek. Önvédelmi bemutatóval kezdődtek a programok, majd csoportokra osztva járták körbe az állomásokat az iskolában. Részt vehetnek egy interaktív elsősegélynyújtási bemutatón. Ezen kívül ellátogattak az iskolába a régi diákok, akik innen indultak és értek el pályájukban szép karriert és saját tapasztalataikról beszéltek – tudtuk meg Aszódiné Pernye Szilvia igazgatótól.
Az eseményre Makóról és a kistérség általános iskoláiból érkeztek érdeklődők. Este fél 9-kor ért véget a program, ekkora átsétáltak a közeli belvárosi református templomba és egy rendhagyó áhítattal zárták a napot.